NÉMET NEMZETISÉGI TÁBOR TARJÁNBAN


A 2015/2016-os tanév a korábbiakhoz hasonlóan bővelkedett színes és változatos programokban. Minden évszaknak megvan a maga rendezvénysorozata, nem kivétel ez alól a nyár sem. A vakáció megkezdése előtt tanulóinknak mindig lehetőségük van arra, hogy egy – az iskola vezetősége által kiválasztott – német nemzetiség lakta településen táborozzanak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Főosztályának, valamint a Zempléni Német Iskolaegylet finanszírozásával június 20. és 26. között idén is meglátogattunk egy magyarországi németek lakta vidéket. Választásunk ezúttal Tarjánra esett, amely Tata és Tatabánya közelében, a Gerecsei Tájvédelmi Körzetben terül el. A Német Nemzetiségi Ifjúsági tábort a természet lágy ölén, Tarjántól mintegy 3 km-re alakították ki egy olyan tájon, ahol a gyerekek szabadon mozoghatnak, és a hagyományok ápolása mellett lehetőségük van a környezet megismerésére, a túrázásra, és nagyobb kirándulások megtételére is.

Idei táborunkat rendhagyó módon egy másik német nemzetiségi gyökerekkel rendelkező település bevonásával rendeztük meg. Ennek köszönhetően egy tartalmas hetet töltöttünk a rakamazi Általános Iskola diákjaival és kísérőtanárukkal. Az első napok ennek jegyében még az ismerkedéssel teltek, de a két intézmény diákjai hamar megtaláltak a közös témákat és szép barátságok születtek. Minden nap tartogatott valami érdekes programot, és persze sosem maradhatott el a testmozgás reggeli torna, trambulinozás, számháború, sorverseny vagy egy-egy esti focimeccs formájában.

Tarjánban egy kis túra segítségével jutottunk el, és a település szívében található tájházban sokat megtudtunk az ottani magyarországi németek szokásairól és múltjáról. Meg kellett állapítanunk, hogy nagyon sok a hasonlóság köztünk, és örömmel hallgattuk a sok érdekességet. Programjaink között volt nudlikészítés, daltanulás, és környezetismereti túra is. Minden időt kitöltöttünk valamilyen játékkal, amelyet magunkkal hoztunk, így senki sem maradt elfoglaltság nélkül. Sort kerítettünk rá, hogy a helyi nevezetességek és helytörténet mellett egymástól is tanuljunk. Ebben a nemzetiségi tánc volt a közös nyelvünk. Egy túravezető segítségével sétát tettünk a tábort körülvevő erdőben is, ahol a körülöttünk lévő növények megismerésével sikerült más, talán hozzáértőbb szemmel tekintenünk a környezetünkre. Jártunk Vértesszőlősön, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelyén tudtunk meg információkat az ősember, Samu koráról. Az interaktív bemutató segítségével a gyerekek játékos formában tanultak egy rég letűnt korról, az ember eredetéről. Sétát tettünk a tatai vár udvarán, amit ott jártunkkor éppen felújítottak. A kánikulai napokat az által is sikerült kellemesebbé tenni, hogy beiktattunk a programok közé egy strandolást is. A tatai élményfürdő egy egész délutánon át jó mulatságot jelentett a számunkra.

A kirándulások sora Tatabányával folytatódott, ahol megtekintettük a Turul szobrot, majd frissítő, hűs perceket töltöttünk a hegyoldalban rejtőző Szelim barlang árnyas sziklái között. A település híres arról is, hogy igen átfogó képet nyújtó bányamúzeummal rendelkezik. Nem csak arról tudtunk meg sokat, hogyan működött az évtizedekkel ezelőtt üzemelő XV. akna, hanem a munkások családjainak életkörülményeiről, a korabeli mesterségekről, a régi iskoláról, és persze betekintést kaptunk abba is, hogy manapság szobrászművészek próbálják itt megvalósítani elképzeléseiket különböző anyagok, főként a vas segítségével. A Tatabányán töltött napunkat egy árnyas kalandparkban zártuk, ahol kicsik és nagyobbak egyaránt próbára tehették a bátorságukat.

A táborban töltött utolsó napunkat egymással töltöttük, játékos feladatokat oldottunk meg, a gyerekek névtáblát készítettek, mi, pedagógusok pedig mindenkinek ajándékoztunk egy címet „a leg….” kezdettel. Táborozásunk alatt két kis tanítványunk is a születésnapját ünnepelte, így egy nagy tortával köszöntöttük őket. A közös élményeket és a színes programokat tábortűzzel zártuk.

Reméljük, lesz még alkalmunk így, együtt táborozni, és csak úgy búcsúzunk most: Viszontlátásra!


Az EMMI nemzetiségi pályázatán 1,8 millió Ft támogatást nyert iskolánk a megvalósításhoz.