Tanévnyitó

2016. szeptember 1-én iskolánk igazgatónője, Endrész Árpádné ünnepélyes keretek között megnyitotta az új tanévet a rátkai Közösségi Házban. Idén 90 diák várta az első csengetést intézményünkben, amelyet a második osztályosok műsora előzött meg. Legifjabb diákjaink egy kis ajándékkal és egy emléklappal lettek gazdagabbak, amelyeket kézhez kapva immár hivatalosan is közösségünk legújabb tagjaivá avattuk őket. A vakációt búcsúztató és őszt köszöntő zenével, dallal, verssel fűszerezett ünnepélyt követően, a diáksereg az első osztályosok vezetésével átvonult az iskolába, ahol sor került az első tanórákra.

Mindenkinek jó tanulást, sok szorgalmat és rengeteg szép élményt kívánunk a 2016/2017-es tanévben!