Napközis Erzsébet tábor

Változatos programok jellemezték az idei Napközis Erzsébet-táborunkat, melyet iskolánk pályázott meg diákjai számára. A tanév lezárását követően intézményünk „táborhellyé” alakult. Június 19. és 23. között vártuk azt az 58 gyermeket, akik vállalták, hogy részt vesznek közösség formáló, szokásainkat és hagyományainkat részletesebben megismerő, kreativitást és ügyességet fejlesztő foglalkozásainkon.

Első napunk a csapatépítés jegyében telt. A korcsoportokat vegyesen elosztva mindenki feladatot kapott. Puzzle és keresztrejtvény segítségével melegítettük be a kobakjainkat a reggeli órákban, majd minden csapat felhívást kapott fantáziadús nevének kitalálására, melyhez zászlót, csatakiáltást és bemutatkozó versikét vagy dalocskát is készítettünk. Étkezésünk minden nap tízóraiból, ebédből és uzsonnából állt, melyek kiegészítéséül sosem maradt el valami finomság, és a tápláló, egészséges gyümölcs sem. Ezen a napon a délután is a közösségformálás jegyében telt, s az árnyas füvesudvar kínált ehhez remek helyet a csapatoknak sok ügyességet és furfangot igénylő feladattal.

Kedden a hangsúlyt iskolánk szépítése volt a cél. Kicsik és nagyok, lányok és fiúk külön-külön feladatokban jeleskedhettek. Az alsó tagozatos gyerekek leendő osztályukban a tábla alatti falfelületre festettek szebbnél-szebb képeket, a felsős lányok a folyosó és az ott található faliújság őszi dekorációját igyekeztek minél teljesebben elkészíteni, míg a felsős fiúk egyik része az udvari emlékmű köré ültetett díszcserjéket, másik részük pedig a kerékpár tárolókat festette le vidám színekkel – ez igazi férfi munka volt. Így valóban új „ruhát” kapott iskolánk. A délutáni órákban játékos sorversenyek hozták lázba a csapatokat. A vicces, ötletes feladatok nagy ügyességet és figyelmet követeltek a diákoktól.

A hét közepe jelentette programsorozatunk hagyományőrző, szokásainkat bemutató részét, melynek a rátkai Hagyományok Háza és a Tájház adott otthont. A délelőtt szórakoztató órái meghívott vendégünk, Herczeg Mária bábos-kézműves jóvoltából remekül teltek. Nemcsak nagyon jól éreztük magunkat, de még arra is alkalmunk nyílt, hogy a természetes anyagok segítségével, melyeket magával hozott, maradandó emléket, ajándéktárgyat készíthessünk. A finom ebédet követően osztályok szerint alakítottunk csapatokat, így járva be azt a négy helyszínt, ahol érdekes foglalkozásokon vehettünk részt. Saját kezűleg készíthettünk-süthettünk csörögefánkot, tanulhattunk vidám dalokat, interaktív előadás keretében ismerkedtünk a gyógy- és fűszernövények áldásos hatásával, és még többet tudhattunk meg a rátkai tájházról, a sváb hagyományokról, szokásokról.

A hét második felében sor került az utazásokra is. Csütörtökön úticélunk a délelőtti órákra a Diósgyőri vár lett, ahol az idegenvezetők korhű ruhákban fogadtak bennünket, és itt is két csoportra osztva fedezhettük fel segítségükkel Nagy Lajos király kincsét – ugyancsak interaktív formában – a vár fénykorának történelmét, megismerhettük lakóinak életét, bemutatót tekinthettünk meg a korabeli fegyverekről, sőt még célbadobó ügyességünket is próbára tehettük. A délután kedvezett csak igazán a mai kor ifjúságának. Nem kis lelkesedéssel indultunk el Miskolc belvárosába, hogy a Pláza mozijában megnézzük a Verdák 3 című animációs filmet egy adag popcorn és egy hűsítő kóla társaságában. Persze a McDonalds sem maradhatott ki, így uzsonnánkat a gyorsétterem légkondicionált falai közt költöttük el.

A legtöbb feledhetetlen élményt, fantasztikus kikapcsolódást és szabadprogramot táborzáró pénteki napunk kínálta számunkra, melynek kis híján a júniusi viharos időjárás vetett gátat. A reggeli gyorsan közeledő és még gyorsabban távozó vihar átvészelését követően célba vettük Hidegkutat az Aranyosi völgyben, ahová a Koroknai család hívott meg bennünket, és elmondhatjuk, hogy gyönyörű környezetben, nagyon kellemesen és játszva tanulva töltöttük utolsó napunkat. Délelőtt erdész házigazdánk vezetésével felsétáltunk egy a közelben felállított magasleshez, ahol még ennivalót is szórtunk szét az arra bóklászó vaddisznóknak, valamint mindenki felmászhatott a vadászlesre. Itt alkalmunk nyílt sok érdekességet megtudni az erdő lakóinak természetes környezetéről, élőhelyükről és ismerkedtünk kicsit az erdő kisebb lakóival is.

A szabadban elfogyasztott ebéd után kihirdettük a héten rendezett vetélkedőink eredményeit, majd mindenki szabadon választhatta meg, hogy mivel szeretne foglalkozni. A Bányai lovasiskola rendelkezésünkre bocsátotta két szép lovát, szabadfoglalkozás keretében a gyerekek focizhattak, valamint lehetőség nyílt a fafaragás és a kosárka fonás (mécsestartó) kipróbálására is.

Reméljük, minden résztvevő sok élménnyel gazdagodott a hét folyamán, és nagyon jól érezte magát. Szeretettel várunk benneteket jövőre is!

Kutas Mónika