Rendhagyó történelemóra


Január 24-én az elhurcolás 74. évfordulójára emlékeztünk. Ennek formája évek óta egy rendhagyó történelemóra. Erre meg szoktuk hívni az esemény tanúit, elszenvedőit. Ezúttal Lampert Jánosné, Ica nénit, Takács Jánosné, Rozi nénit, mint egykori elhurcoltakat, és Tirk Ignácné, Rozi nénit, valamint Spéder Jánosné, Cili nénit, mint szülők nélkül itthon maradt gyerekeket hívtuk meg.

Mindezt egy projekthét előzte meg. A gyerekeknek el kellett mélyedniük a témában. Segítségükre volt az iskola folyosóján felállított „Mi már jártunk a Paradicsomban” c. kiállítás és a „Csak egy kis munka c. film. Ennek a munkának az eredményességét ellenőrizendő egy verseny feladatsort kaptak a tanulók. Az értékelésnél megállapíthattuk, hogy gyermekeink nagyon sokat tudnak elődeik kálváriájáról.

A verseny eredménye a következőképpen alakult:
3 – 4. osztály: 1. Balogh Blanka, Nyisalovits Boglárka
2. Kalina Melitta, Berecz Hanna, Spéder Dominik, Koroknai Gábor
3. Vágási Amira
5 – 6. osztály: 1. Héring Hanna
2. Nyisalovits Márk
3. Müller Dorina
7 – 8. osztály: 1. Kalina Luca
2. Csengő Petra
3. Tóth Norina

Eztán került sor a háromnegyedszázad előtti események felelevenítésére. A nyolcadik osztályosok adták hozzá a sorvezetőt, ők elevenítették meg néhány mondatban az elhurcolás fontosabb állomásait. A mamák ezt tették élettelivé saját élményeik elbeszélésével. Kiderült gyorsan, hogy az emlékek nem koptak meg, épp ellenkezőleg kitörölhetetlenül élnek emlékezetükben. Egyik-másik felelevenítésénél egy-egy könnycsepp is megjelent a szemek sarkában. Az itthon maradt gyermekekben mély nyomokat hagyott hozzátartozóik elhurcolása. Jóllehet az itthoniak sorsa és az internáltak szenvedései közé nem húzható egyenlőségjel, ezek a gyerekek is korán rákényszerültek arra, hogy felnőtté váljanak. Nagyon hamar kellett olyan döntéseket hozniuk, amelyeket normális esetben a szülőknek kellett volna meghozniuk, de szülők nem voltak. Szerencsésebb esetben egy idős nagyszülő adhatott tanácsot.
Gyerekeink néma csendben, pisszenés nélkül, szinte megigézve csüggtek az idős nénik szavain. Mélyen megindították őket azok a borzalmak, amelyeken dédszüleik egykor átmentek.
A végén mindnyájan egyetértettek igazgató nénivel, amikor azt mondta, hogy azért kell ezekkel a szörnyűségekkel foglalkoznunk, hogy soha többé ilyesmi elő ne fordulhasson. Közösen tegyünk mindannyian ellene!
                                      

Endrész György