Kitelepítés Perbálon

1946. március 14-én jelentek meg Perbálon a kitelepítési bizottság tagjai a perbáli svábok összeírására. A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a faluban még táncmulatságot rendeztek… sokaknak ez volt az utolsó táncmulatság a hazájukban. A kitelepítendő németek listáját március 20-án tűzték ki a városháza ajtajára. 1946. április 5. a búcsú napja volt. Egy naplóbejegyzésben a következő volt olvasható magyar nyelven:

„Eljött az idő, mennünk kell. Minden fáradozás hiábavaló volt. Elképzeltem már, de most nagyon nehéz. Minden pillanatban sírni tudnék. A csomagunk már kint vár. El kell hagynunk a házat, ki tudja, hová visznek? Talán jobb lesz minden, vagy rosszabb… bár aligha lehet jobb. Sok oldalt tele tudnék írni, de mindent nem lehet megörökíteni. Várjuk a lovaskocsit… Talán már jobb lenne, ha nem lennénk itt. Talán utolsó alkalommal írok itthon ennél az asztalnál. Hazám, most tudjuk csak igazán, mit jelentesz nekünk!”

Hosszú sorokban, lassan vonultak a megrakott lovaskocsik az utcákon a Malomhegyen át Tinnye irányába a piliscsabai vasútállomás felé.

Este 10 órakor indult el a vonat. Az utazás nagyon hosszú, lassú és céltalan volt. Csak április 14-én érték el a végállomást a hesseni Frankenberg tartományban.