Rátka 270 éves projekt

„Rátka, egy Árpád-kori magyar település, amely a XIII. században már biztosan létezett, a XVII. század végének viharos éveiben elpusztult. Ekkor a Rákóczi család regéci uradalmához tartozott. Birtokosa, II. Rákóczi Ferenc, az általa vezetett szabadságharc bukása után, 1711-ben emigrációba vonult. A birtok a Kamarára szállt. A bécsi udvar az uradalmat 1716-ban egy Habsburg-dinasztiához hű főnemesnek, Trautson János Lipót Donát hercegnek adományozta. Utódja, Trautson János Vilmos 1726-ban szemlélte meg uradalmát. Elhűlve konstatálta, hogy mennyire gyér a lakossága. Milyen sok dolgos kéz hiányzik a földekről. Valószínűleg már ekkor felmerült a betelepítés gondolata. A megvalósítás azonban még több mint két évtizedet váratott magára. Trautson herceg 1750. május 26-án írta alá Bécsben a „contractus-levelet”, egy jobbágycsalogató szerződést, amely jelentős kedvezményeket kínált a Magyarországon letelepedni szándékozóknak. Ennek alapján kezdte meg toborzó körútját a herceg uradalmi tiszttartója, báró Dujardin Károly a délnémet, Habsburg Birodalomhoz tartozó tartományokban. A toborzás gyors sikereket hozott, családok tucatjai jelentkezek, hogy elhagyják szülőföldjüket, s új hazában keresik boldogulásukat. Ennek okaként az elszegényedést, a birtokok elaprózódását jelölték meg. Renquishausen, Irrendorf, Heinstetten, Schwenningen és még tucatnyi szomszédos település lett szegényebb néhány családdal. Miután megszerezték a helyi hatóságoktól az engedélyeket, valamelyest rendezték adóságaikat, útnak indulhattak. Ulmban hajóra szálltak, s a hajó lecsurgott velük 3 hét alatt Budáig. Innen felszekereztek a sárospatak-regéci uradalomba, Rátkára. Itt megkezdődött az élet, megépítették házaikat, és művelés alá vették az elvadult földeket. Két évtizeddel később már nem csak arról tudósít a krónikás, hogy a rátkaiak kiváló szőlőművelők, hanem arról is, hogy a faluban országos hírű dohány terem. 1785-ben újabb 29 családdal gyarapodott a település lakossága. Itt szorgalmas munkával hamar kultúrtájjá varázsolták a telepesek az elvadult földeket. Gyorsan elsajátították a szőlőművelést is, emellett országos hírű dohányt termesztettek. Mindeközben nem feledkeztek meg származásukról, nyelvükről, de hű polgáraivá váltak új hazájuknak is. 1807-ben megépítették Szent Anna tiszteletére megáldott templomukat. 1850-ben megépült az első egy tantermes egy tanerős elemi iskola, majd 1911-ben húzták fel a mai iskolánk falait. Azóta teltek-múltak az évtizedek és évszázadok, s a rátkai nép szorgalmával, vallásosságával, munkaszeretetével kivívta környezetének megbecsülését. Ez azt jelenti, hogy élünk, élnek a nemzetiségi hagyományaink, kultúránk. Iskolánk német nemzetiségi általános iskola. Ez reményt nyújt arra, hogy lesznek továbbvivői szép tradícióinknak, a német nemzetiségi kultúrának.” (Endrész György) Ezek a történelmi tények voltak a nyitó gondolatai a RÁTKA 270 éves projektünknek az iskolában. A betelepülésre emlékezve egy népismereti programsorozatot szerveztünk, melyen iskolánk valamennyi diákja (1-8.o.) részt vett. Sajnos, a járványügyi helyzetre tekintettel vendégek nélkül zajlottak a programunk leglátványosabb eseményei is. Az iskola vezetése és a német nyelvet tanító pedagógusok célkitűzésében első helyen állt, hogy élményalapúan adják át a helyi német nemzetiség történelmét, nyelvemlékeit, kultúráját, ezzel segítve őket a nemzetiségi identitás őrzésében, a nemzetiségi identitás megélésében. Számtalan remek tevékenységet kínáltak tanítványainknak a németes kollégák. Előzetes feladatként arra bíztattuk diákjainkat, hogy digitális, vagy papír formában tervezzék meg az alkalomhoz illő emlékplakettet, ahol a győztes pályázó alkotását szerepeltetjük az évfordulóra készített kulcstartón. A LIKE-vadászat nagy sikert aratott. A gyerekek fotókat készítettek vagy vehettek elő a családi fényképesdobozból, amelyek a svábsághoz kapcsolódó dologról (terítő, étel, fénykép, épület) készültek, melyeket megosztva az iskola Facebook oldalán megindult a like-gyűjtögetés. A legizgalmasabb feladat a még élő sváb nyelv életre keltése volt. Nagyra értékeltünk minden beküldött sváb nyelvi hangfelvételt, videót a dédikkel, nagyszülővel, szomszéd bácsival, óvó nénivel. Felbecsülhetetlen az az érték, amelyet ezek a videók tartalmaznak azáltal, hogy rögzítették az idősek által ismert sváb nyelvű mondókákat, imákat, dalokat, recepteket… Kiemelkedik még az az alkotó és gyűjtőmunka, amely révén megvalósulhatott a Rátka 270 éves kiállítás is. Kölcsönbe kaptunk régi használati tárgyakat, fényképeket, viseletet, a rátkaiak még fellelhető legrégebbi halotti/születési/házassági anyakönyvi kivonatait. A gyermekek rajzai az Ulmer Schachtelről, az emlékplakett-tervek, a Minibuchok, prezentációk, fogalmazások segítik ezt a 270 éves időutazást. Ezt követően évfolyamonként egy-egy népismeret órát szántuk arra, hogy Julika tanító néni és Gyuri tanár bácsi - a helyi sváb hagyományok legjobb ismerői és kutatói – tanítsanak az alsósoknak mondókákat, dalocskákat, a felsősöknek pedig a betelepülés történelmi hátterét mutassák be. Minden alsó tagozatos osztályban egy rendkívül élvezetes foglalkozáson vehettünk részt. Endrészné Götz Julianna tanító néni a foglalkozást egy nagy-nagy „mesével” kezdte. Elmesélte a gyerekeknek a betelepítés-betelepülés történetét. Ezt követte a mondókák meghallgatása, feldolgozása. A gyerekek szájtátva hallgatták Julika néni mondókáit, eredeti sváb nyelven. Elmagyarázta nekik, miről szólnak, s mindhárom „nyelvi kincset” el is mutogatták, el is játszották. A felsősök Endrész György tanár bácsi magyarázatát a betelepülésről, a nevek alakulásáról, a sváb és a német nyelv megfeleltetéséről nagy lelkesedéssel hallgatták. Ennek nyomán készítettek az ötödikeseink sváb-német szótárat, a hatodikosok a viselettel foglalkoztak, a Tájház bemutatása során is számos új ismeretet hallottak Pálné Erzsike nénitől. A 7. osztályosok összegző prezentációkat készítettek a szerzett ismeretekről, a nyolcadikosok pedig a dédi receptje alapján igazi sváb palacsintát sütöttek. A projekt záró napját hagyományainktól eltérően kellett megtartanunk, nem lehettünk egyszerre jelen a sok-sok jutalom átadásán, a záróvetélkedőn, azonban így is nagyon hangulatosra sikerült. Osztályonként volt az eredményhirdetés a kiállítás helyszínén, ahol a különböző feladatok helyezettjei német nyelvű könyveket, írószereket kaptak, valamint az Ulmer Schachtel-es kulcstartót mindenkinek emlékbe adtuk. Minden évfolyamon vetélkedőn adtak számot a gyermekek a megszerzett új ismeretekről a témával kapcsolatban. S minden évfolyamon levetítettük a gyermekek által küldött minivideókat, s ráadásként egy rövid ünnepi videofilmet is készítettünk néhány gyermek szereplésével, amely méltó emléket állít ennek a jubileumnak. Terveinkben szerepel még egy emlékkönyv összeállítása is, amely mementója lesz a projektben végzett tevékenységeinknek. Hazára találtunk mi svábok itt a Kárpát-medencében. Nemzetiségünket megtartottuk, ősi anyanyelvünket nem felejtjük, és erős a magyarságérzetünk. A régi korok emlékezetét nehéz fenntartani napjainkban. Templom, iskola, lakóházak nőttek ki a földből a betelepülés óta, de még ma is teremnek azok a földek, amelyeket az elődeink műveltek. Nem szabad felednünk a a kezdeteket, azt a bátorságot, amellyel elődeink elhatározták, hogy gyökeret eresztenek itt Rátkán. Az őseink előtt tisztelegve, a fiataljaink számára örökül hagyva szerveztük ezt a projektet a betelepülés 270. évfordulójára. Büszkék vagyunk a kitartásra, a munkabírásra, a szorgalomra, a fegyelemre, az adott szó értékére és az együvé tartozásra, amely tulajdonságokat örökül kaptuk és szeretnénk mi is örökül hagyni. Őszintén hiszem, hogy „a múlt erős gyökér, jelen és jövő belőle él” (Bábel Balázs) melynek hagyatéka generációról generációra száll.

Prunyi Jánosné