Nagyon boldogok voltunk mikor megtudtuk, hogy iskolánk a Szerencsi Tankerületi Központ szervezésében beadott Határtalanul pályázaton nyert. A támogatásból a 7. évfolyamos diákjaink 6 napos erdélyi körúton vehettek részt.
Az odaút egyik látványossága Bánffyhunyadon Kalotaszeg legnagyobb református temploma volt, melynek 200 festett mennyezetdeszkája egyedülálló.
A reggel 6-kor útrakelt csapat este 6-ra ért Korondra a kirándulás főhadiszállására. Korond egy erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében. Az úgynevezett Sóvidék legnevezetesebb települése. Iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központ. Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják.
A 28-ai reggel erős havazást hozott, ettől talán még szebb lett a Gyilkos-tói kirándulásunk. A 80 fős minden extrával felszerelt buszunk bírt a sűrű hóeséssel, de jó néhány órába telt míg odaértünk. A Gyilkos-tó egy természetes torlasztó a Keleti-Kárpátokban, Hargita megyében. 1837-ben keletkezett, amikor egy közeli hegyről lecsúszott a törmelék, ami eltorlaszolta a patak útját. Az így keletkezett „gát” mögött felgyülemlett a víz, ami elárasztotta a völgyet és az erdőt, amiről ma már csak a tóból kiálló fatörzsek csonkjai tanúskodnak. A legendája csodaszép, s mi ezt szépséges erdélyi magyar nyelven hallgathattuk meg.
A Békás-szoros volt a következő látványosság, ami az ország egyik legérdekesebb és legnagyszerűbb sziklaszorosa. Zúgó hegyi patakok, vízesések, barlangok vonzzák ide a turistákat. A szoros látványossága a Pokol kapuja, amin mi mind keresztülmentünk.
A nap harmadik látványossága a Medve-tó és az erre épült idegenforgalmi központ, Szováta volt. A tó 1875-ben keletkezett, a világ legnagyobb heliotermikus tava. Kialakulásakor 80°C-os volt a vize. Nagyon magas a sótartalma, a felszíntől lefelé növekszik. Vizét 21 féle betegség kezelésére tartják alkalmasnak.
A fáradságos nap után boldogan tértünk az Andi&Bogi panzióba. Persze ott egy csapásra felfrissült mindenki, s vacsora után kezdődhetett az „osztálybuli”, amibe természetesen Mónika nénit is bevették a gyerkőcök.
Március 29. az előző naphoz hasonlóan havas nap volt. S mi már 8-kor javában a Gyimesekbe, az Ezeréves határra tartó buszon ültünk. A név eredete szerint olyan hely, ahol sok a gímszarvas. A völgyet a 17-18. században csíki és moldvai menekültekkel telepítették be. A gyimesi átjáró ma az egyik legfontosabb történelmi zarándokhelyünk. Itt áll a régi magyar vasút legkeletibb őrháza is, amely hirdeti, hogy itt állt egykor Magyarország régi határa, volt, aki koszorút helyezett el itt, vagy zászlócskát szúrt a frissen havazott földbe.
A nap második látványossága Csíksomlyó, a katolikus vallású székelyek híres Mária-kegyhelye, búcsújáróhelye. Minden pünkösdkor itt zajlik a híres csíksomlyói búcsú.
Késő délutánra értünk el Csíkszentsimonra, ahol bejárhattunk egy csipszgyárat. „A híres székely pityókához csipetnyi parajdi sót adnak, így alkotják meg a Parajdi Sós Csíki Csipszet. Az ízesítésére használt só, Erdély legismertebb bányájából, a parajdi sótelepről származik, amely mentes minden környezeti szennyeződéstől.” A Csíki-medence 500 éves sörfőzési hagyományaira, és a különlegesen tiszta vízre alapozva 2014-ben építették fel itt a Csíki Sör Manufaktúrát, ami az utóbbi 2 évben már csipszet is gyárt.
Este folklór bemutatóra invitáltak bennünket, először nem sok kedvünk volt hozzá, de aztán megváltozott a véleményünk, nagyon érdekes és szép műsort adtak a korondi művészeti iskolák tanulói, a táncok fergetegesek voltak. A vége, pedig gyönyörűség! Együtt énekelte a 250 magyar gyerek a székely himnuszt és a Nélküled című dalt az erdélyiekkel –feledhetetlen. Mindenki kürtőskalácsot kapott, ez is olyan igazi, olyan nagyon finom volt.
Ez az este volt a legjobb az ott töltött időszakban. A lányok nagy beszélgetésbe mélyedtek az osztályfőnökükkel, éjfélre járt mikor kifogytak a szóból.
Csütörtökön gyönyörű napsütésre ébredtünk. Bözödújfalu, az elárasztott falu volt az úticélunk. A település a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban elárasztották egy új víztározó építésekor. A települést 1910-ben még 679-en lakták, főleg magyarok. Az egykori falu emlékét márványtábla őrzi, körös-körül kopjafáktól szegélyezetten, amelyeken a lakosok nevei és a faluban gyakorolt vallások szimbólumai láthatóak. Idegenvezetőnk szavai mindenki szemébe könnyet csaltak, amikor elmondta György Horváth László versét „És láttunk élő vízben templomot mely halott, Ott, ahol temetést és gyászt kongatnak a vízi harangok. Ott, ahol a csúcsánál, a víz alatt kezded meg lefele mászni a fát, Ott mondhattunk egy vízbefullasztott faluért néma imát. (…)”
Következő úticélunk Kőrispatak Szalmakalap Múzeuma volt. A múzeum egy tipikus székely házban kapott helyet. Ennek első szobájába lépve szalmakalapok sokaságát látjuk, valamint a különböző formájú, vastagságú fonatokból is ízelítőt kapunk. A kis ház középső szobájában szalmából készült dísztárgyak sokasága, a hátsó szobában pedig fotók segítségével ismerhettük meg a kalapkészítés mozzanatait. A szalmakalapok jelentéssel is bírtak: Ha nagyobb volt a karima, akkor az a gazda több földdel rendelkezett. Ha a díszítés bal felől volt, akkor tudni lehetett, hogy magyar ember a viselője, ha jobb felől, akkor román. Ha felhajtották a karimát hátul, a viselője még tegezhető, fiatalember volt. Itt fogyasztottuk el életünk legfinomabb lángosát. Ami különleges volt, hogy aki szerette volna, annak hecsedlivel, azaz csipkebogyólekvárral kenték meg.
Jártunk egy malomban, nagyon jópofa volt az öreg bácsi, aki bemutatta. Soha nem felejtjük, amikor azt mondta: ki akar biolifttel az emeletre felmenni?, s csak aztán értettük meg, hogy azt kézzel hajtják. Láthattunk egy különleges kerekeskutat, s hallottunk egy medvehistóriát is, aminek tragikus vége lett. Kézművesfoglalkozásként megtanulhattuk volna a szalmával való munkálkodást: karácsonyfadíszt, angyalkát készíthettek az ügyes kezűek.
Útban a szállásunk fele Fehéregyházára buszoztunk. Meg is kérdezték a gyerekek, milyen messze van, s kapásból vágtuk rá, hogy 1 óra. Eddigi buszos útjainkon is gyakran hangzott el a kérdés, és a válasz 1 óra is, s valóban 1 óra múlva mindig megállt a busz. Most is így volt ez. Fehéregyházán a Petőfi Múzeumnál álltunk meg. 1849. július 31-én a közelben zajlott a Segesvári csata Bem Apó seregei és az orosz cári csapatok között. A csata az oroszok győzelmét hozta. Kb. 700 magyar honvéd esett itt el. Őket közös sírba temették, valószínűleg közöttük volt Petőfi Sándor is. A falu szélén áll egy emlékkert a Petőfi Múzeummal, a csatában elesett honvédek turulmadaras obeliszkje, Petőfi Sándor szobra, valamint Bem Apó domborműve. Megkoszorúztuk a költő sírhelyét.
A másnap az irodalom és a természet „vonzásában” telt. Reggel vándorszekerekre ültünk, az idő nem volt kegyes hozzánk, esett. A Korondi-fennsíkon szekereztünk, ellátogattunk egy „fűben-fában orvosság”-készítő családigazdaságba. Vettünk is gyógyhatású készítményeket az egész családnak: torokra, szívre, pattanásra, pajzsmirigyre… Majd Fenyőkút felé vettük a lovaskocsikkal az irányt, a tőzegláp így téliesen is szép és érdekes látvány volt. A Görgényi-havasokban vulkáni tevékenység zajlott, így alakult ki a lápos területekhez szükséges lapos terület, amelyről nehezebben folyik le a víz, és amelynek közepén egy mélyedés található. A jégkorszakban ezt töltötte fel az olvadó jég savas vízzel, amit benőtt a tőzegmoha. A moha nem rothadt el, hanem lassan elszenesedett, tehát ez a tőzegláp. Több méter mélyen egymásra rakodott tőzeg, majd moha, és fák.
Már kellően éhesek voltunk, és fáztunk is, a lovakat is sajnáltuk, amikor a szekerek letértek az útról s az erdő belseje felé vették az irányt. Hatalmas tábortűz jelezte az úticélt, egy esztenában ebédeltünk. Először egy néni a kemencéből kivett kenyeret „verte el”, de istenesen, s ekkor került elő a fekete kéreg alól az illatozó finom krumpliskenyér. A sajtokkal, erdei lekvárokkal, vajjal, zsírral gazdagon rakott asztalra került a kenyér is, mindenki jól belakmározott.
Kora délután értünk a Korondi Magyar Általános Iskolába. Bemutatták nekünk az iskolát, viccesen mondták, hogy itt, a rendőrön kívül mindenki magyarul beszél. Az ott lévő gyerekeknek átadtuk a magyar nyelvű ifjúsági regényeket tartalmazó könyvcsomagot, és kis műsorunkat is bemutattuk.
Farkaslakára mentünk Tamási Áron szülőhelyére, ahol kérésére eltemették. Sírhelyét megkoszorúztuk, síremléke a Hargitáról származó kb. 8 tonnás bazalttömb. A sírján ez a felirat áll: „Törzsében székely volt, fia Hunniának. Hűséges szolgája bomlott századának”.
Ezt követőleg egy sófeldolgozó manufaktúrát látogattunk meg. Majd következett az első perctől nagyon várt vásárlás Korond főutcáján. Gyorsan gyűltek az ajándékok az otthoniaknak, jól elidőztünk a boltocskákban.
Az este folyamán mindenki próbálta visszagyömöszölni a bőröndjébe mindazt, ami idefele, még oly jól elfért. Egy fennséges vacsorával zártuk itt tartózkodásunkat.
Az esti beszélgetésnél értették meg a gyerekek igazán, hogy mit is jelent ERDÉLY, a magyar-román határ átlépését követően 300 km-re, egy magyarul szépen, ízesen beszélő, magukat magyarnak valló „kismagyarországot”.
Made with
Landing Page Software
